Hello Upper East Siders! Elcsípve: Kicsi J és zenekara, a ’The Pretty Reckless’ készítik első lemezüket. A legnagyobb meglepetés? Egészen jó kis zenét raktak össze.
A Remedy Diner (New York, Lower East Side) egyik bokszában, azaz ugyanazon a helyen, ahol hat hónappal ezelőtt készítettük a japán NYLON interjút, Taylor Momsen gőzölgő lattejéből kortyolgat, és hosszú, középen elválasztott haja eltakarja arcát. Első alkalommal sajtos hasábburgonyát ettünk, miközben őszintén beszélt színészi karrierjéről, majd túláradt az izgalomtól, amikor a zenekarára (The Pretty Reckless) és hamarosan elkészülő lemezére terelődött a téma, amin persze még „nagyon sok munka van”. Most, hogy az album biztosan megjelenik a nyár folyamán, ideje volt találkoznunk ismét ugyanabban az étterem bokszában, és persze ismét sajtos hasábburgonyát rendeltünk.
Ez alkalommal Momsen, aki albuma miatt „rendkívül” izgatott és reményteli, a gitárosával, Ben Phillips-szel jött el a találkozóra (a basszusgitáros, Mark Damon és a dobos, Jamies Perkins nem kísérték el). „Nagyon szorgalmas. – mondja Phillips – Néha túlságosan aprólékos. Van, hogy 18 órát töltünk azzal, hogy elkészítsünk egy dalt. Fogalma sincs arról, mit jelent az, hogy „vége a melónak”. Momsen elégedetten vigyorog.
Rengeteg dolog – kis- és nagymértékben – megváltozott az első találkozásunk óta: Momsen elkészítette első klipjét, és összehozott egy állandó zenekart, ami kísérni fogja nyári turnéján. Szintén új a „kib****tt jó John Lennon-napszemüvege”, ami mögött sötétre kifestett szemhéja jól látható. Azt mondja, az édesapjáé volt a napszemüveg, és nagyon megtetszett neki, én pedig hiszek neki, mivel direkt a beszélgetésünkre vette fel.
„Az album szexről, drogokról, vallásról, politikáról és vitákról szól.” – magyarázza Momsen, miközben a ketchupba mártja sült krumpliját, majd szájába teszi. „De amit éreztem, amikor írtam a dalokat, egyáltalán nem azt várom el az emberektől, hogy ugyanezt gondolják, komolyan. Bármit, amit fontosnak találnak benne, akkor arról szól a dal. Az én szándékom ebben az esetben nem számít.” Momsenre hatott az Oasis, a Beatles, az Audioslave, ráadásul a producere bemutatta őt Marilyn Mansonnak is az album felvétele közben. Miután ezt elmesélte, énekelt Manson „This is the new shit” c. számából egy kis részletet, majd ismét hátradőlt, és elkezdett nevetni.
Az album első kislemezén, a „You Make Me Wanna Die”-on Monsen hangja egyenesen túlüvölt a gitáron (Take me, I’m alive / Never was a girl with a wicked mind) majd visszafogottabb lesz a bridge-nél. (I can see your eyes / Your eyes) „Ez volt az első olyan alkalom, hogy kiválaszthattam azokat az embereket, akivel dolgozhatok. Ha színésznő vagy, egy szerepre választanak ki. Nehéz olyan embereket találni, akivel össze tudsz hangolódni.” – mondta Momsen. Számára lényeges volt, hogy ő válassza ki a producerét, valamint az, hogy beleszólása lehessen a klipjébe. „Egyébként nem is csinálnám. – magyarázza – Inkább abbahagynám, mintsem hogy az emberek mondják meg nekem, mit énekeljek, és hogy milyenek legyenek a dalok. A francot: én vagyok a művész.”
Momsennak ez egy lelkiismeretes munka, de azt mondja, a hosszú órák nem voltak újak a számára. „Sikernek éreztem, hogy befejeztem a munkálatokat. Ez elég hülyén hangzik. Ha valaki az eladott lemezek és a hírnév miatt akar énekes lenni, akkor egyáltalán nem szereti a zenét.” Szóval Momsen hogyan ünnepelte, hogy elkészült a lemez? „Pontosan az ilyen dolgokról nem beszélek a magazinoknak.” – mondta szemérmesen.
A Remedy Diner (New York, Lower East Side) egyik bokszában, azaz ugyanazon a helyen, ahol hat hónappal ezelőtt készítettük a japán NYLON interjút, Taylor Momsen gőzölgő lattejéből kortyolgat, és hosszú, középen elválasztott haja eltakarja arcát. Első alkalommal sajtos hasábburgonyát ettünk, miközben őszintén beszélt színészi karrierjéről, majd túláradt az izgalomtól, amikor a zenekarára (The Pretty Reckless) és hamarosan elkészülő lemezére terelődött a téma, amin persze még „nagyon sok munka van”. Most, hogy az album biztosan megjelenik a nyár folyamán, ideje volt találkoznunk ismét ugyanabban az étterem bokszában, és persze ismét sajtos hasábburgonyát rendeltünk.
Ez alkalommal Momsen, aki albuma miatt „rendkívül” izgatott és reményteli, a gitárosával, Ben Phillips-szel jött el a találkozóra (a basszusgitáros, Mark Damon és a dobos, Jamies Perkins nem kísérték el). „Nagyon szorgalmas. – mondja Phillips – Néha túlságosan aprólékos. Van, hogy 18 órát töltünk azzal, hogy elkészítsünk egy dalt. Fogalma sincs arról, mit jelent az, hogy „vége a melónak”. Momsen elégedetten vigyorog.
Rengeteg dolog – kis- és nagymértékben – megváltozott az első találkozásunk óta: Momsen elkészítette első klipjét, és összehozott egy állandó zenekart, ami kísérni fogja nyári turnéján. Szintén új a „kib****tt jó John Lennon-napszemüvege”, ami mögött sötétre kifestett szemhéja jól látható. Azt mondja, az édesapjáé volt a napszemüveg, és nagyon megtetszett neki, én pedig hiszek neki, mivel direkt a beszélgetésünkre vette fel.
„Az album szexről, drogokról, vallásról, politikáról és vitákról szól.” – magyarázza Momsen, miközben a ketchupba mártja sült krumpliját, majd szájába teszi. „De amit éreztem, amikor írtam a dalokat, egyáltalán nem azt várom el az emberektől, hogy ugyanezt gondolják, komolyan. Bármit, amit fontosnak találnak benne, akkor arról szól a dal. Az én szándékom ebben az esetben nem számít.” Momsenre hatott az Oasis, a Beatles, az Audioslave, ráadásul a producere bemutatta őt Marilyn Mansonnak is az album felvétele közben. Miután ezt elmesélte, énekelt Manson „This is the new shit” c. számából egy kis részletet, majd ismét hátradőlt, és elkezdett nevetni.
Az album első kislemezén, a „You Make Me Wanna Die”-on Monsen hangja egyenesen túlüvölt a gitáron (Take me, I’m alive / Never was a girl with a wicked mind) majd visszafogottabb lesz a bridge-nél. (I can see your eyes / Your eyes) „Ez volt az első olyan alkalom, hogy kiválaszthattam azokat az embereket, akivel dolgozhatok. Ha színésznő vagy, egy szerepre választanak ki. Nehéz olyan embereket találni, akivel össze tudsz hangolódni.” – mondta Momsen. Számára lényeges volt, hogy ő válassza ki a producerét, valamint az, hogy beleszólása lehessen a klipjébe. „Egyébként nem is csinálnám. – magyarázza – Inkább abbahagynám, mintsem hogy az emberek mondják meg nekem, mit énekeljek, és hogy milyenek legyenek a dalok. A francot: én vagyok a művész.”
Momsennak ez egy lelkiismeretes munka, de azt mondja, a hosszú órák nem voltak újak a számára. „Sikernek éreztem, hogy befejeztem a munkálatokat. Ez elég hülyén hangzik. Ha valaki az eladott lemezek és a hírnév miatt akar énekes lenni, akkor egyáltalán nem szereti a zenét.” Szóval Momsen hogyan ünnepelte, hogy elkészült a lemez? „Pontosan az ilyen dolgokról nem beszélek a magazinoknak.” – mondta szemérmesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése