Ed Interjú: Második rész

A dolgok nem voltak rózsásak, amikor Westwick Los Angelesbe merészkedett szülőhazájából, Angliából a 2007-es Fateful miatt. Bár kapott néhány jó pontot – a Bűnös viszonyok, Az ember gyermeke c. filmekben való alakításáért – a színésznek nem állt jól a szénája, és költsön kellett kérnie ügynökétől és a menedzserétől, hogy el tudjon utazni. „Angliában alacsonyabb a ranglétra, nyilvánvaló, hiszen nem Hollywood – meséli – sok mindent kipróbáltam, de nem jött be.”

Westwicket azonnal lenyűgözte a sorozat nem mindennapi cselekménye, a szereplők anyagi helyzete, amikor a Gossip Girl forgatókönyve a keze ügyébe akadt. Eredetileg a szépfiú, Nate Archibald (Chace Crawford) szerepére jelentkezett, de Chuck jobbnak bizonyult. „Azt hiszem, amikor elmentem, azt mondták, hogy ’nem akarjuk, hogy így nézzen ki.’ – mondja vigyorogva Westwick – nyilvánvalóan nincsenek olyan kék szemeim, mint Mr. Crawfordnak. Elolvastam Chuck sorait az amerikai, majd a brit akcentusommal, és szerencsére tetszett nekik.”

A producerek azonnal ’beleszerettek’ Westwickbe, de neki adni a szerepet nem ment simán. Savage azt mondja, hogy mikor a színész elment a castingra, volt nála néhány brit és amerikai munkalap. A stúdió ragaszkodott ahhoz, hogy a csatorna ajánljon Ednek valamilyen ’tartalékszerepet’, arra az esetre, ha elutasítják őt. „De amikor elolvasta Chuck sorait, tudtuk, hogy nem kell más.”

Még akkor is, ha a karakter nem volt érett a sorozat első részében, Westwick azonnal meglátta, mihez tudna kezdeni a karakterrel. „Chuck egy szellemes karakter volt – emlékszik vissza – ellenszenves. A személyisége mégis jó benyomást keltett. Bohócként kezeltem, azt gondoltam, azt csinálok vele, amit akarok. És emlékszem, volt egy ötletem, hogyan játsszam, de nagyon sok spontán dolog jött belőlem abban a pillanatban, amikor olvastam. Például gesztusok… de ez a párbeszéd eredménye volt, ami nagyszerű.”

Westwick nagyon bízik a sorozat íróiban, akik folyton fordulatokat szőnek Chuck életébe. Mondjuk például a karakter ruhás szekrénye, ami a rajongok egyik legnépszerűbb témája. Chuck ruhái rikító nyakkendőkből, mellényekből és sálakból áll, sőt mi több, egyre jellemzőbb az öltöny is.

Mondtam a ruhatervezőnek, hogy vegyünk vissza a rétegekből. Sokszor rengeteg réteg van rajtam, és kövérít – mondja Westwick, nevetve – az egyik jelenetkor magamra néztem, rajtam volt egy póló, egy kardigán, egy kabát – hatalmas voltam. Rögtön megszólaltam, hogy ’ezek semmi szívességet nem tesznek nekem. El kell őket tüntetni – csak egy póló és kabát.’”

Lady Gaga Nagy Jelenete

A sorozat szereplői eddig csak parányi részletet árultak el Lady GaGa szerepéről, amit a következő részben láthatunk. Most viszont szerencsére, maga, Gaga oszt meg pár dolgot a cameo szerepéről, és azt is megtudjuk, miért vállalta el a szerepet.

„Első sorban, a húgom, aki 17 éves, nagy rajongó. Amikor felhívtam és elmeséltem, hogy az egész új albumomat bele akarják tenni a sorozatba, és megkértek, hogy szerepeljek benne, azt mondta, ’Istenem, el kell vállalnod. Nagyon jó sorozat.’” – mondta Gaga az MTV Newsnak. „Én is láttam már a sorozatot, és tényleg nagyszerű.”

Természetesen GaGa nem egy sablonos, ciki előadóként akart megjelenni a sorozatban, hanem ’Gaga-módra’ akarta elkészíteni a megjelenését.
„Minden sorozatban utálom a fellépéseket, előadásokat, mert szinte a semmiből jönnek, mindenki figyeli a történetet, utána pedig hirtelen megjelenik a zene. – mondja – Így nem sok értelme van a történetszálnak, és minden elcsesződik.”

A forgatás előtt Gaga találkozott az írókkal és a producerekkel, hogy biztos legyen abban, hogy egy olyan előadást kell nyújtania, amiben jól érzi magát.

„Leültem az írókkal – mondja – és megmondtam nekik, hogy szerepelni akarok a sorozatban, és ennek az az oka, hogy olyasvalamit próbálok közvetíteni, ami nem elfogadott. Szóval, ha elmondhatom a sorozatban, olyan lenne, mint egy igazi ’coup d’état’.”

Az eredmény elég körülményesnek látszik. „Én vagyok a narrátor a szereplők történetszálai mögött, és a dalt a pillanat részévé akartam varázsolni. Használtunk létrákat, amikről leesek. A látra a szerencsétlenség szimbóluma. Tíz méteres ruhát viselek, nagyon gótikus stílusú. Nagyszerű volt. Mindent megengedtek, amit csak akartam. Elképesztő volt.”

Glamour - december

Leighton kinyújtózkodik egy brooklyni stúdióban, amint bevallja az ábrándról való véleményét: „Mindig is ellenálltam a szerelemnek. Az a problémám, hogy elveszítem a figyelmem. Nagyon különbözik a szerelemről alkotott véleményem és sokszor változik. A romantika társulhat a szexszel, és a legelső együttlét mindig sokkal izgalmasabb. Akárhányszor szerelmes leszek, rövid ideig tart.”

Összehúzza szemét, amely olyan sötét és élénk, mint egy duplahabos eszpresszó kávé.
Órákig tudna beszélni a kedvenc témájáról, a szerelemről. Huszonhárom éves, és sok mondanivalója van (egyik sem tartalmazza az állítólagos szexvideót, és azt a ribit, aki rajta van).

Először is, ott vannak azok az exek, akikre inkább nem is emlékszik. „Őszintén – vallja őszintén – eddig az összes pasimat utáltam.” Kivéve jelenlegi párját, Sebastian Stant, - azaz Carter Baizent - aki Chuck Bass legnagyobb ellenfelét játssza a Gossip Girlben. Hogy vajon jó barátnő-e vagy sem, azt nem tudhatom, „Nem tudom – mondja Leighton – nem ez életem célja.”

Egy dolog azonban biztos: a rossz kapcsolatok nagyon jó szerelmes dalokat keltettek életre, és kijelenthetjük, hogy a színésznőnek elég szívszaggató története van ahhoz, hogy egy egész lemezt elkészítsen. „Nagyon sok ihletem van, amit a saját ételemből merítek, mert ennek köszönhetem azt, amit tudok – mondja Leighton, aki együtt dolgozhatott az R&B-királlyal, Robin Thicke-kel a Somebody To Love c. debütáló dalán. Leighton szerint ez a dal olyan, mintha Gwen Stefani Kyle Minogue-gal találkozna. „Nem könnyű olyat találni, akit érdekelsz.”

„Kilábaltam már pár kapcsolatból… pár rossz kapcsolatból.” – folytatja. Vajon megtanulta a leckét? Kezeivel összekulcsolja térdével. „Nem akarok összejönni pasival, ha csak nem akarok vele maradni örökké. Akkor szép és jó, ha nem látom a végét, mert eddig mindig láttam.”

Karrierjét illetően, nem látunk semmiféle véget – legjobban a Gossip Girl-sorozat hajpántviselőjeként, cappuccino-ívójaként, pletykaterjesztőjeként, másokban-kárt-tevő és
Upper East Side-i királynőként, Blair Waldorfként ismerhetjük. A következő hónapokban Meester a tévéképernyőről a mozivászonra kerül, hiszen nemrégiben dolgozott a The Roomate (amiben egy pszichopata diákot játszik), a Date Night (partnere: Steve Carell) c. filmeken.

Aztán természetesen ott van a ravasz ’It-girl’-státusz is, ami miatt nem is oly rég Leighton meghívást kapott a Metropolitan Múzeum jelmezbáljára, ahol asztaltársainak szívességet tett. „Valaki említette, hogy ’(Leighton) épp a lemezét készíti’, aztán Kanye West megölelt, és pacsit is adott. – meséli a színésznő – Debby Harry is ott volt, aki megkérdezte, milyen zene lesz a lemezemen.”

Leighton kivár egy blaires hatásszünetet, majd megszólal, mint akit elhipnotizáltak: „ ’Nem tudom. Milyen zenét szeretnél?’ Ő az egyik példaképem. Azt akartam mondani, hogy ’pont olyan, mint a te zenéd!’

Leighton magában nevet. Személyesen olyan, mintha egy híresség alteregója lenne, egy kivétellel: mindkettőnek van sötét oldala. Leighton kimutatja furcsa humorával, mocskos szájával, - és különösen ezen az őszi napon - ruhával. Egy fekete selyem felsőt visel, a csuklóján egyetlenegy virág. Blair Waldorf biztos nem lenne oda érte.
„Talán egyszer szabadon engedné – mondja Leighton – a masnik és a hajpántjai tökéletesek. A harisnyáit mindig a kabátjához, a felsőjéhez, a sapkájához és a kesztyűjéhez illeszti, és ha leveszi a kalapot, a hajkoronája mindenhez tökéletesen passzol. Blair saját tökéletes világában él, amit nagyon szeretek.”

Leighton ebben a pillanatban már a lakókocsijában lévő széken támaszkodik, és következő fotósorozata miatt egy stylist alapozót ken a lábára. A külseje ellenére [ő egy ’It-girl’], nem egy ötvendolláros sajtos szendviccsel a szájában született. Tavaly mindenkit meglepett azzal, amikor bevallotta, hogy édesanyja, Constance Meester akkor adott életet lányának, amikor a texasi börtönben raboskodott. Bűne: a ’80-as évek elején nagy mennyiségű marijuanát csempészett ki Jamaicából. Társai: Leighton édesapja, Doug (akkor még csak az édesanyja barátja volt), és nagynénje, Judy, aki elszökött a börtönből és ő lett az egyetlen nőnemű körözött személy.

Egy hagyományos családról van – nem éppen.
Leighton, akinek két fiú testvére és egy mostohahúga van (a szülei később elváltak), vitába száll azzal, hogy a média mennyire kicsavarta a családjáról szóló történetet.
Az igazság az, hogy kórházban született, nem valami bár mögött, hiszen erről is lehetett hallani. Az igazság nem olyan figyelemfelkeltő: „Leighton Meester egy kórházban született!” – mondja, zárójelet írva a láthatatlan főcímre, majd hozzáteszi – És nem, a szüleim nem követtek el bűntényeket, amikor gyerek voltam. Ünnepeltük a Hálaadást, mindannyian az asztalnál! Ennél mi lehet normálisabb?”

Végül a család Marco Islandra költözött, egy floridai tengerparti kisvárosba. Itt töltötte Leighton a gyermekkorát csónakázással és úszással. Tizenegy éves volt, amikor New Yorkba ment modellkedni, és sikerült elsajátítania első szépségtippjét: ne menj a napra. „Sosem voltam tudatában, ha le voltam barnulva – meséli a színésznő, akinek a bőrszíne most már minden bizonnyal olyan fehér, mint a vámpíroknak kedvenc sorozatában, a True Bloodban. „Mostanában már naptejet használok. Jó tanács.”

Mostanában Leightonhoz vezet az út, ha a napi szépségápolásról van szó.
Amikor a haja nedves, befonja vagy felköti, hogy legyen tartása. Ahelyett, hogy edzőterembe járna, egy hagyományos módszerre esküszik, hogyan formálja lábait és hogyan erősítse vádliát: „Valószínű túl sokat sétálok magas sarkúban. Nem viccelek!” – a tekintetéből látva, jobban szereti a természetes külsőt. - „És komolyan mondom, smink nélkül sokkal szebb vagyok.”

Nem volt ez mindig így. Tinédzserkorában, amikor meghallgatásokra járt, Leighton kifejlesztett egy sminket, ami a ’Blair-megszállottan-tökéletes-akar-lenni’ szindrómát súrolta.
Továbbá megemlíti, mennyire aggódik a szeme alatti táskák miatt, sőt azt is elmesélte, hogy bajusza van. „Megszólaltam, hogy ’Legyetek őszinték velem! Gyantára van szükségem? Komolyan?’” – felhúzza szemöldökét – És mindenki azt mondta, hogy ’Nem, nem, jó vagy így.”

A bizonytalansága ellenére elég önbizalmat tanúsított kezdő szerepeiben különböző sorozatokban stb. 2007-ben pedig megjelent Blair Waldorfként a Gossip Girlben.

„Büszke vagyok, arra, amit elértem. Nem érdekel, hogy az emberek miként skatulyáznak be. Ha azt mondják, színésznő vagyok, és hogy soha többé ne énekeljek, oké. Ha a zeném miatt ismernek, mivel nem nézik a sorozatom, vagy nem látták a filmjeim, az is oké. Azt csinálok az életemmel, amit akarok. – mondja Leighton – Saját magam valósítom meg.”

Marie Claire - december

Blake Lively megérkezik a lakásomra vacsorájával együtt, és úgy néz ki, mint egy modern pinup lány. Fekete rövidnadrágot és fehér felsőt visel, ami annyira nyitott, hogy látni fekete melltartóját. A lábán egy 12,5 centis sarkú Christian Louboutin-cipő, amitől úgy néz ki, mintha két méter lenne a 178 helyett. Bőre sima és aranybarna. 22 évesen kislányos helyett pimasz, édes helyett szexi. Egy mosolygós, eltökélt nő, akit egy nagy üveg tejhez lehetne hasonlítani – de ha belekortyolnánk, felfedeznénk, hogy ez a tej igazából kukorica whiskey (édes ízű, és mielőtt észreveszed, teljesen elkábít). Leülünk az ágyamra, az egyetlen helyre, ahol elbújhatunk a gyerekeim elől.

RM: Milyen élmény volt dolgozni a The Private Lives of Pippa Lee forgatásán Maria Belloval, aki az édesanyád játszotta? Mondhatni nehéz dologgal kellett szembe nézned…

BL: Eléggé meg voltam ijedve. Aludni sem tudtam sokat, és csak azt akartam azon a napon, hogy Maria annyit mondjon, hogy ’Hűha, nagyszerű munka’… de mikor nem mondott semmit, azt éreztem, hogy uram isten, szörnyű vagyok, utál engem. Biztos azzal a kérdéssel hívta fel az ügynökét, hogy hogy a csudába kerülhettem én oda.

RM: (nevet) Maria azon a napon egész nap dolgozott…

BL: De egyszer, amikor befejeztük a forgatást, nagyon kedves és udvarias volt. Maria nagy rendszerességgel dolgozott, ugyanakkor Julianne Moore éppen az ellentettje – szünetek közben nagyon kedves volt, mesélt a gyermekeiről. És amikor elkezdődött a forgatás, hirtelen egy hátborzongató fényképésszé vált. Teljesen kiborított.

RM: Az egyik különleges tulajdonságod az, hogy képes vagy beleképzelni magad olyan helyzetbe, ami teljesen más annál, mint ahogy eddig életed során tapasztaltad.

BL: Ha belebújok egy szerepbe, egy vad, közvetlen személlyé kell válnom, és én nem ilyen vagyok. Azt hiszem, ezt olyan öt éves koromból hozhattam. Mindig figyeltem a testvéreim, hallgattam az életükről szóló történeteket, ami mindenképpen segítség most, hogy színésznő vagyok.

Livelyék Georgiából Los Angelesbe költöztek, amikor édesapja kapott egy szerepet a The Dukes of Hazzard c. sorozatban.

RM: Déli lányként tekintesz magadra, még akkor is, ha Los Angelesben is nőttél fel?

BL: L.A.-ban nőttem fel, de én vagyok az egyetlen a családban, aki ott született. A családom déli, szóval bármikor, amikor azt mondom, hogy L.A.-i vagyok, azt mondják, hogy ’Igen, de te nem számítasz’. Szerintem a déli értékek miatt nőttem fel ezzel a tudattal, ja és persze, ahogy eszem – minél cukrosabb, minél sajtosabb és minél jobban meg van sülve, annál jobb.

RM: Tanultad valaha a színjátszást?

BL: Hát, amikor kicsi voltam, a szüleim tartottak színjátszó órákat, és mivel soha nem volt babysitterem, náluk végeztem. Mire idősebb lettem, olyan jól kiképeztek, hogy úgy éreztem, ideje színpadra állnom. Nélkülük valószínűleg még mindig anyukám szoknyája alá akarnék bújni.

Lively édesanyja, akit egy „szeretetre méltó”, „dinamikus” és „humoros” személyként jellemez, nagyon tudta befolyásolni lányát, mégis nagyon közel állnak egymáshoz.

RM: Mi az első élményed?

BL: Ó, jézusom, emlékszem, amikor kb. 3 éves voltam, felébredtem és a Disneylandben voltunk. Egy kis rózsaszín selyem ágyban feküdtem, ott volt Mickey, Donald és Goofy, és rám figyeltek. Ez volt a legizgalmasabb hely a világon. Olyan mintha, Disnleylandben nőttem volna fel.

RM: Mit értesz az alatt, hogy Disneylandben nőttél fel?

BL: Anyukám kétszer egy héten elvitt oda. Jó tanuló voltam, úgyhogy gondolom, anyukám egy kis plusz időt akart velem tölteni. Amikor már idősebb voltam, kb. éjszaka egyig elmentünk otthonról.

RM: (nevet) Kivett az iskolából és éjszaka egy óráig elmentetek otthonról?

BL: Csak hétvégenként maradtunk kint sokáig. Foglaltunk egy hotelszobát, aztán elmentünk a Denny’s-be, megittunk egy kávét, órákig beszélgettünk. Mindig is egy éjszakai bagoly voltam. Még otthon is, egész éjszaka beszélgettünk. Anyukám nagyon sok vicces történetet mesélt. Úgy nevelt belőlem színésznőt, hogy észre sem vette.

RM: 13 különböző iskolába jártál?

BL: Igen. Amikor három éves voltam, anyukám beíratott első osztályba. A bátyámnak akkor kellett elkezdenie a sulit, de nem akarta egyedül, szóval anyukám azt mondta mindenkinek, hogy hat vagyok, mivel már akkor is magas voltam. De néhány héttel később, azt mondták, át kell helyezniük egy másik osztályba, mert nem tudtam lépést tartani a többi gyerekkel. Azt hitték, hogy le vagyok lassulva, mivel csak aludni akartam, miközben a többi gyerek tanult. (nevet) Ez után anyukám kiíratott a suliból.

Ed Interjú: Első rész

Ed Westwicknek tilos esküdöznie. „Túl sok mindent ígértem a Rolling Stone-ban, úgyhogy többet az interjúk során nem ígérhetek semmit.”

Ez az üdítően őszinte vallomás nívón aluli, ha Westwickről van szó. Huncut mosolyával és nyílt viselkedésével hihetetlen vonzerővel bír, senkit sem tudnánk megemlíteni, akire hasonlítana, mégsem törődik azzal, mennyien rajonganak érte. Ő inkább beleveti magát a munkába, jól érzi magát benne, és hagyja, hogy a munka magáért beszéljen.

Bass/Westwick nagy népszerűségnek örvend a CW csatorna sorozatának, a Gossip Girlnek köszönhetően. Parázsló tekintetének és hízelgő viselkedésének segítségével Ed-nek sikerült megtalálnia valamiben az élete értelmét.

Nem is rossz, figyelembe véve azt, hogy Chuck Bass csupán egy mellékszereplő volt a sorozat kezdetén, és Cecily von Ziegesar könyveiben is – amelyek a sorozat alapjául szolgáltak - csupán kiegészíti a történetet, nem is beszélve arról, hogy Chuck az első pár részben hihetetlenül ördögi, áskálódó és barátságtalan. „Amióta Chuckot megrágalmazták a sorozat első részében, fogalmunk sem volt, hogy a jövőben ennyi minden vár rá” – meséli a sorozat egyik alkotója, Stephanie Savage. „Annyi rosszfiús történeteket hallottunk már.”

Westwick sokszínű előadásmódja - amit Savage csupán nagyon ’mozisnak’, ’mozisztárosnak’ nevez – vette rá a sorozat íróit arra, hogy gondolják át Chuck karakterét. Lassan, de biztosan, Chuck sokkal érdekesebbé nőtte ki magát, mint a többi, átlagos tévés rosszfiú. „Ed miatt próbáltuk átformálni a karaktert, és kiemeltünk néhány tulajdonságot” – meséli Savage. „Annyira jól és hihetően játssza Chuckot, hogy muszáj volt annyi színt belevinnünk a karakterébe, amennyi lehetőségünk csak adódott.”

Megemlíthetjük szabatos apját, Blair Waldorffal (Leighton Meester) való románcát, vagy akár felidézhetünk néhány tragédiát is az életében. Westwick szerényen állítja, hogy semmi különleges ötlete nem volt, mi kelhetné Chuckot éltre; egyszerűen észrevette, hogy a szerepe egyre nagyobb és nagyobb lett, mire vége lett az első évadnak. „Nem akarok arrogáns lenni – mondja vigyorogva – de szeretném azt gondolni, hogy saját magam kreáltam Chuck karakterét, nagyon élveztem/élvezem a munkát, és szerencsés vagyok, hogy ilyen nagyszerű írókkal dolgozhatom együtt. Ők az egyetlenek, akikkel beszélhetek és mondhatják, hogy ’Ó, igen, láttam, hogy mit csináltál abban a jelenetben’, aztán kapnak egy ötletet, leírják, hogy mi a dolgunk.”

Savage elárult mindent Westwickről – ahogyan kiönti az italt, ahogyan Chuck bensőségesen belesúg valaki fülébe -, aki hatással van saját karakterére. „Ed kivételes színész – meséli – nem tartózkodik a szerepétől és abszolút odaadó.”

Kiderülnek a titkok...

Penn Badgley titkaira fény derül: a The Stepfather sztárja elmesél néhány pletykát magáról…

Talán nem versenyezhet Gossip Girllel, de Penn Badgley a legújabb szerepében (The Stepfather) saját maga derít fényt az igazságra.

Egy végzős diákot alakít, aki hazatérve a katonai iskolából, eljegyezve találja édesanyát. Penn karaktere elég gyanúsnak találja édesanyja kedvesét, és végül egy kis fortéllyal sikerül rájönnie, mit is rejteget a mostohaapa.

Kiderítettük, hogy a huszonkét éves New Yorki-i színésznek is van néhány titka, amit most megoszt velünk.

Káros szenvedélye az America’s Best Dance Crew c. műsor. A környékünkön forgatnak. Megnéztem az összes furcsa kinézetű táncost, de fogalmam sem volt, mi a fenét csináltnak. Aztán egyik nap benéztem, megláttam a forgatást, bár ekkor sem tudtam, mi a franc ez. Utána a lakókocsimban bekapcsoltam az MTV-t, mivel nem volt más dolgom, megnéztem, és nagyon tetszett.”

Nem fejezte be a középiskolát. „13 éves koromban érettségiztem, beíratkoztam néhány egyetemi képzésre, amikor épp nem dolgoztam, úgyhogy hat hónapot töltöttem munkával, majd hat hónapot ismét sulival. Felvettek az USC-re, de nem kezdtem el. Utána dolgoztam, és rájöttem, hogy nem akarok olyan suliba menni, ahol színészkedéssel kell foglalkoznom, komolyan vettem a munkát, és folytatni akartam azt, amibe belekezdtem.”

Kedvence a tequila. „Szeretem a tequilát. Szívesen járok a Tortilla Flatsbe és a La Esquinaba, hogy ehessek egy kis mexikói kaját és ihassak tequilát. Két különböző hely, de mindkettőt szeretem.”

Elfelejti a himnusz szövegét. 14 éves korában egy hatalmas tömeg előtt kellett énekelnie, de elfelejtette a szöveget. „Sosem jut eszembe a „veszélyes” szó. Nem arról van szó, hogy nem tudtam, mi jön, hanem ’a veszélyes harcon keresztül’ résznél… teljesen elvesztettem a fonalat. Abbahagytam az éneklést, és elkezdtem magamban gondolkodni, hogy ’uram isten, mihez kezdjek most?’, aztán megszólaltam, hogy ’őő’, megfordultam, ránéztem az emberekre, és láttam, hogy mindenki kiabál. Hallottam, hogy felém kiáltják, hogy veszélyes, én pedig megköszöntem, majd tovább folytattam.”

Imádja a csalátját, de utálja Los Angelest. „El akartam költözni L.A.-ből. Nyolc évig laktam ott, és szinte semmi nem tetszett a városban, kivéve a rádió. A városi rádió valami eszméletlen. Egyébként az emberek is teljesen mások. Azt hiszem, még egy jó darabig New Yorkban akarok maradni. De ugyanakkor meg kell említenem, hogy nagyon sok közeli barátom L.A.-i, a családom is ott lakik, szóval, amikor hazalátogatok, jól érzem magam, de ha ott kellene élnem, nem örülnék neki.

Jól táncol. „Szeretek táncolni és tudok is. 14-15 évesen hip-hop órákra jártam, ekkor még Los Angeles-ben laktam. A tanáraim sokszor megdicsértek, de utána abbahagytam számos okból kifolyólag.”

Nincsen dublőre… néha-néha. „Amikor a The Stepfathert forgattam, volt egy igazán jelentős pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez egy igazi kaszkadőrmunka, de a többi csak kis fizikai erőfeszítést igényelt, amit biztos, hogy a legtöbb ember is megcsinálna. Egy vezetéket vezettek ki a pólómból, ki kellett kerülnöm egy kést, hátrébb állni, átugrani egy szűk lyukon, sokszor visszaestem, megütöttem a hátam, vagy a fenekem… ez rádöbbentett, mennyire nevetséges munkát végeznek a kaszkadőrök… nagyon kimerítő.”

Nem csak színészként tehetséges. „Szoktam énekelni, és játszom pár hangszeren is. Őszintén szólva a zene volt az első szenvedélyem. Zongorázom, gitározom és basszusgitározom is. Azt hiszem, a színészkedés kisebb koromban vált természetessé. Kevesebb önbizalom kellett ahhoz, hogy kiálljak a színpadra, játsszam egy darabban több ember társaságában, mint hogy egyedül énekeljek. Musicalekben kezdtem. Azt hiszem, a zeneszeretetem innen jön.”

Már utazott elefánton. „Thaiföldön nyaraltam, gyönyörű hely. Kipróbáltuk, milyen elefánt hátán utazni. Nagyon közel éreztem magam a helyhez, csodálatos élmény volt, az elefántok pedig hihetetlenek voltak. Mondhatni egy vallásos élményben volt részem. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen mélyen spirituális élményt fogok átélni.

A Gramery Hotel a Gossip Girl-stáb szórakozóhelye. „Nagyon szeretem a Gramery Hotelt. Nagyon otthonos. Sokszor az egész stábbal eljárunk ide, mivel ott voltunk akkor is, amikor a sorozat első részét forgattuk, és épp ezért érezzük az otthonunknak. Az életünk más irányt váltott, sokat dolgozunk, ezért nem is sokszor vagyunk együtt, de néha mindannyian pihenünk egy kicsit.