Blake Lively megérkezik a lakásomra vacsorájával együtt, és úgy néz ki, mint egy modern pinup lány. Fekete rövidnadrágot és fehér felsőt visel, ami annyira nyitott, hogy látni fekete melltartóját. A lábán egy 12,5 centis sarkú Christian Louboutin-cipő, amitől úgy néz ki, mintha két méter lenne a 178 helyett. Bőre sima és aranybarna. 22 évesen kislányos helyett pimasz, édes helyett szexi. Egy mosolygós, eltökélt nő, akit egy nagy üveg tejhez lehetne hasonlítani – de ha belekortyolnánk, felfedeznénk, hogy ez a tej igazából kukorica whiskey (édes ízű, és mielőtt észreveszed, teljesen elkábít). Leülünk az ágyamra, az egyetlen helyre, ahol elbújhatunk a gyerekeim elől.
RM: Milyen élmény volt dolgozni a The Private Lives of Pippa Lee forgatásán Maria Belloval, aki az édesanyád játszotta? Mondhatni nehéz dologgal kellett szembe nézned…
BL: Eléggé meg voltam ijedve. Aludni sem tudtam sokat, és csak azt akartam azon a napon, hogy Maria annyit mondjon, hogy ’Hűha, nagyszerű munka’… de mikor nem mondott semmit, azt éreztem, hogy uram isten, szörnyű vagyok, utál engem. Biztos azzal a kérdéssel hívta fel az ügynökét, hogy hogy a csudába kerülhettem én oda.
RM: (nevet) Maria azon a napon egész nap dolgozott…
BL: De egyszer, amikor befejeztük a forgatást, nagyon kedves és udvarias volt. Maria nagy rendszerességgel dolgozott, ugyanakkor Julianne Moore éppen az ellentettje – szünetek közben nagyon kedves volt, mesélt a gyermekeiről. És amikor elkezdődött a forgatás, hirtelen egy hátborzongató fényképésszé vált. Teljesen kiborított.
RM: Az egyik különleges tulajdonságod az, hogy képes vagy beleképzelni magad olyan helyzetbe, ami teljesen más annál, mint ahogy eddig életed során tapasztaltad.
BL: Ha belebújok egy szerepbe, egy vad, közvetlen személlyé kell válnom, és én nem ilyen vagyok. Azt hiszem, ezt olyan öt éves koromból hozhattam. Mindig figyeltem a testvéreim, hallgattam az életükről szóló történeteket, ami mindenképpen segítség most, hogy színésznő vagyok.
Livelyék Georgiából Los Angelesbe költöztek, amikor édesapja kapott egy szerepet a The Dukes of Hazzard c. sorozatban.
RM: Déli lányként tekintesz magadra, még akkor is, ha Los Angelesben is nőttél fel?
BL: L.A.-ban nőttem fel, de én vagyok az egyetlen a családban, aki ott született. A családom déli, szóval bármikor, amikor azt mondom, hogy L.A.-i vagyok, azt mondják, hogy ’Igen, de te nem számítasz’. Szerintem a déli értékek miatt nőttem fel ezzel a tudattal, ja és persze, ahogy eszem – minél cukrosabb, minél sajtosabb és minél jobban meg van sülve, annál jobb.
RM: Tanultad valaha a színjátszást?
BL: Hát, amikor kicsi voltam, a szüleim tartottak színjátszó órákat, és mivel soha nem volt babysitterem, náluk végeztem. Mire idősebb lettem, olyan jól kiképeztek, hogy úgy éreztem, ideje színpadra állnom. Nélkülük valószínűleg még mindig anyukám szoknyája alá akarnék bújni.
Lively édesanyja, akit egy „szeretetre méltó”, „dinamikus” és „humoros” személyként jellemez, nagyon tudta befolyásolni lányát, mégis nagyon közel állnak egymáshoz.
RM: Mi az első élményed?
BL: Ó, jézusom, emlékszem, amikor kb. 3 éves voltam, felébredtem és a Disneylandben voltunk. Egy kis rózsaszín selyem ágyban feküdtem, ott volt Mickey, Donald és Goofy, és rám figyeltek. Ez volt a legizgalmasabb hely a világon. Olyan mintha, Disnleylandben nőttem volna fel.
RM: Mit értesz az alatt, hogy Disneylandben nőttél fel?
BL: Anyukám kétszer egy héten elvitt oda. Jó tanuló voltam, úgyhogy gondolom, anyukám egy kis plusz időt akart velem tölteni. Amikor már idősebb voltam, kb. éjszaka egyig elmentünk otthonról.
RM: (nevet) Kivett az iskolából és éjszaka egy óráig elmentetek otthonról?
BL: Csak hétvégenként maradtunk kint sokáig. Foglaltunk egy hotelszobát, aztán elmentünk a Denny’s-be, megittunk egy kávét, órákig beszélgettünk. Mindig is egy éjszakai bagoly voltam. Még otthon is, egész éjszaka beszélgettünk. Anyukám nagyon sok vicces történetet mesélt. Úgy nevelt belőlem színésznőt, hogy észre sem vette.
RM: 13 különböző iskolába jártál?
BL: Igen. Amikor három éves voltam, anyukám beíratott első osztályba. A bátyámnak akkor kellett elkezdenie a sulit, de nem akarta egyedül, szóval anyukám azt mondta mindenkinek, hogy hat vagyok, mivel már akkor is magas voltam. De néhány héttel később, azt mondták, át kell helyezniük egy másik osztályba, mert nem tudtam lépést tartani a többi gyerekkel. Azt hitték, hogy le vagyok lassulva, mivel csak aludni akartam, miközben a többi gyerek tanult. (nevet) Ez után anyukám kiíratott a suliból.
RM: Milyen élmény volt dolgozni a The Private Lives of Pippa Lee forgatásán Maria Belloval, aki az édesanyád játszotta? Mondhatni nehéz dologgal kellett szembe nézned…
BL: Eléggé meg voltam ijedve. Aludni sem tudtam sokat, és csak azt akartam azon a napon, hogy Maria annyit mondjon, hogy ’Hűha, nagyszerű munka’… de mikor nem mondott semmit, azt éreztem, hogy uram isten, szörnyű vagyok, utál engem. Biztos azzal a kérdéssel hívta fel az ügynökét, hogy hogy a csudába kerülhettem én oda.
RM: (nevet) Maria azon a napon egész nap dolgozott…
BL: De egyszer, amikor befejeztük a forgatást, nagyon kedves és udvarias volt. Maria nagy rendszerességgel dolgozott, ugyanakkor Julianne Moore éppen az ellentettje – szünetek közben nagyon kedves volt, mesélt a gyermekeiről. És amikor elkezdődött a forgatás, hirtelen egy hátborzongató fényképésszé vált. Teljesen kiborított.
RM: Az egyik különleges tulajdonságod az, hogy képes vagy beleképzelni magad olyan helyzetbe, ami teljesen más annál, mint ahogy eddig életed során tapasztaltad.
BL: Ha belebújok egy szerepbe, egy vad, közvetlen személlyé kell válnom, és én nem ilyen vagyok. Azt hiszem, ezt olyan öt éves koromból hozhattam. Mindig figyeltem a testvéreim, hallgattam az életükről szóló történeteket, ami mindenképpen segítség most, hogy színésznő vagyok.
Livelyék Georgiából Los Angelesbe költöztek, amikor édesapja kapott egy szerepet a The Dukes of Hazzard c. sorozatban.
RM: Déli lányként tekintesz magadra, még akkor is, ha Los Angelesben is nőttél fel?
BL: L.A.-ban nőttem fel, de én vagyok az egyetlen a családban, aki ott született. A családom déli, szóval bármikor, amikor azt mondom, hogy L.A.-i vagyok, azt mondják, hogy ’Igen, de te nem számítasz’. Szerintem a déli értékek miatt nőttem fel ezzel a tudattal, ja és persze, ahogy eszem – minél cukrosabb, minél sajtosabb és minél jobban meg van sülve, annál jobb.
RM: Tanultad valaha a színjátszást?
BL: Hát, amikor kicsi voltam, a szüleim tartottak színjátszó órákat, és mivel soha nem volt babysitterem, náluk végeztem. Mire idősebb lettem, olyan jól kiképeztek, hogy úgy éreztem, ideje színpadra állnom. Nélkülük valószínűleg még mindig anyukám szoknyája alá akarnék bújni.
Lively édesanyja, akit egy „szeretetre méltó”, „dinamikus” és „humoros” személyként jellemez, nagyon tudta befolyásolni lányát, mégis nagyon közel állnak egymáshoz.
RM: Mi az első élményed?
BL: Ó, jézusom, emlékszem, amikor kb. 3 éves voltam, felébredtem és a Disneylandben voltunk. Egy kis rózsaszín selyem ágyban feküdtem, ott volt Mickey, Donald és Goofy, és rám figyeltek. Ez volt a legizgalmasabb hely a világon. Olyan mintha, Disnleylandben nőttem volna fel.
RM: Mit értesz az alatt, hogy Disneylandben nőttél fel?
BL: Anyukám kétszer egy héten elvitt oda. Jó tanuló voltam, úgyhogy gondolom, anyukám egy kis plusz időt akart velem tölteni. Amikor már idősebb voltam, kb. éjszaka egyig elmentünk otthonról.
RM: (nevet) Kivett az iskolából és éjszaka egy óráig elmentetek otthonról?
BL: Csak hétvégenként maradtunk kint sokáig. Foglaltunk egy hotelszobát, aztán elmentünk a Denny’s-be, megittunk egy kávét, órákig beszélgettünk. Mindig is egy éjszakai bagoly voltam. Még otthon is, egész éjszaka beszélgettünk. Anyukám nagyon sok vicces történetet mesélt. Úgy nevelt belőlem színésznőt, hogy észre sem vette.
RM: 13 különböző iskolába jártál?
BL: Igen. Amikor három éves voltam, anyukám beíratott első osztályba. A bátyámnak akkor kellett elkezdenie a sulit, de nem akarta egyedül, szóval anyukám azt mondta mindenkinek, hogy hat vagyok, mivel már akkor is magas voltam. De néhány héttel később, azt mondták, át kell helyezniük egy másik osztályba, mert nem tudtam lépést tartani a többi gyerekkel. Azt hitték, hogy le vagyok lassulva, mivel csak aludni akartam, miközben a többi gyerek tanult. (nevet) Ez után anyukám kiíratott a suliból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése