Leighton kinyújtózkodik egy brooklyni stúdióban, amint bevallja az ábrándról való véleményét: „Mindig is ellenálltam a szerelemnek. Az a problémám, hogy elveszítem a figyelmem. Nagyon különbözik a szerelemről alkotott véleményem és sokszor változik. A romantika társulhat a szexszel, és a legelső együttlét mindig sokkal izgalmasabb. Akárhányszor szerelmes leszek, rövid ideig tart.”
Összehúzza szemét, amely olyan sötét és élénk, mint egy duplahabos eszpresszó kávé.
Órákig tudna beszélni a kedvenc témájáról, a szerelemről. Huszonhárom éves, és sok mondanivalója van (egyik sem tartalmazza az állítólagos szexvideót, és azt a ribit, aki rajta van).
Először is, ott vannak azok az exek, akikre inkább nem is emlékszik. „Őszintén – vallja őszintén – eddig az összes pasimat utáltam.” Kivéve jelenlegi párját, Sebastian Stant, - azaz Carter Baizent - aki Chuck Bass legnagyobb ellenfelét játssza a Gossip Girlben. Hogy vajon jó barátnő-e vagy sem, azt nem tudhatom, „Nem tudom – mondja Leighton – nem ez életem célja.”
Egy dolog azonban biztos: a rossz kapcsolatok nagyon jó szerelmes dalokat keltettek életre, és kijelenthetjük, hogy a színésznőnek elég szívszaggató története van ahhoz, hogy egy egész lemezt elkészítsen. „Nagyon sok ihletem van, amit a saját ételemből merítek, mert ennek köszönhetem azt, amit tudok – mondja Leighton, aki együtt dolgozhatott az R&B-királlyal, Robin Thicke-kel a Somebody To Love c. debütáló dalán. Leighton szerint ez a dal olyan, mintha Gwen Stefani Kyle Minogue-gal találkozna. „Nem könnyű olyat találni, akit érdekelsz.”
„Kilábaltam már pár kapcsolatból… pár rossz kapcsolatból.” – folytatja. Vajon megtanulta a leckét? Kezeivel összekulcsolja térdével. „Nem akarok összejönni pasival, ha csak nem akarok vele maradni örökké. Akkor szép és jó, ha nem látom a végét, mert eddig mindig láttam.”
Karrierjét illetően, nem látunk semmiféle véget – legjobban a Gossip Girl-sorozat hajpántviselőjeként, cappuccino-ívójaként, pletykaterjesztőjeként, másokban-kárt-tevő és
Upper East Side-i királynőként, Blair Waldorfként ismerhetjük. A következő hónapokban Meester a tévéképernyőről a mozivászonra kerül, hiszen nemrégiben dolgozott a The Roomate (amiben egy pszichopata diákot játszik), a Date Night (partnere: Steve Carell) c. filmeken.
Aztán természetesen ott van a ravasz ’It-girl’-státusz is, ami miatt nem is oly rég Leighton meghívást kapott a Metropolitan Múzeum jelmezbáljára, ahol asztaltársainak szívességet tett. „Valaki említette, hogy ’(Leighton) épp a lemezét készíti’, aztán Kanye West megölelt, és pacsit is adott. – meséli a színésznő – Debby Harry is ott volt, aki megkérdezte, milyen zene lesz a lemezemen.”
Leighton kivár egy blaires hatásszünetet, majd megszólal, mint akit elhipnotizáltak: „ ’Nem tudom. Milyen zenét szeretnél?’ Ő az egyik példaképem. Azt akartam mondani, hogy ’pont olyan, mint a te zenéd!’
Leighton magában nevet. Személyesen olyan, mintha egy híresség alteregója lenne, egy kivétellel: mindkettőnek van sötét oldala. Leighton kimutatja furcsa humorával, mocskos szájával, - és különösen ezen az őszi napon - ruhával. Egy fekete selyem felsőt visel, a csuklóján egyetlenegy virág. Blair Waldorf biztos nem lenne oda érte.
„Talán egyszer szabadon engedné – mondja Leighton – a masnik és a hajpántjai tökéletesek. A harisnyáit mindig a kabátjához, a felsőjéhez, a sapkájához és a kesztyűjéhez illeszti, és ha leveszi a kalapot, a hajkoronája mindenhez tökéletesen passzol. Blair saját tökéletes világában él, amit nagyon szeretek.”
Leighton ebben a pillanatban már a lakókocsijában lévő széken támaszkodik, és következő fotósorozata miatt egy stylist alapozót ken a lábára. A külseje ellenére [ő egy ’It-girl’], nem egy ötvendolláros sajtos szendviccsel a szájában született. Tavaly mindenkit meglepett azzal, amikor bevallotta, hogy édesanyja, Constance Meester akkor adott életet lányának, amikor a texasi börtönben raboskodott. Bűne: a ’80-as évek elején nagy mennyiségű marijuanát csempészett ki Jamaicából. Társai: Leighton édesapja, Doug (akkor még csak az édesanyja barátja volt), és nagynénje, Judy, aki elszökött a börtönből és ő lett az egyetlen nőnemű körözött személy.
Egy hagyományos családról van – nem éppen.
Leighton, akinek két fiú testvére és egy mostohahúga van (a szülei később elváltak), vitába száll azzal, hogy a média mennyire kicsavarta a családjáról szóló történetet.
Az igazság az, hogy kórházban született, nem valami bár mögött, hiszen erről is lehetett hallani. Az igazság nem olyan figyelemfelkeltő: „Leighton Meester egy kórházban született!” – mondja, zárójelet írva a láthatatlan főcímre, majd hozzáteszi – És nem, a szüleim nem követtek el bűntényeket, amikor gyerek voltam. Ünnepeltük a Hálaadást, mindannyian az asztalnál! Ennél mi lehet normálisabb?”
Végül a család Marco Islandra költözött, egy floridai tengerparti kisvárosba. Itt töltötte Leighton a gyermekkorát csónakázással és úszással. Tizenegy éves volt, amikor New Yorkba ment modellkedni, és sikerült elsajátítania első szépségtippjét: ne menj a napra. „Sosem voltam tudatában, ha le voltam barnulva – meséli a színésznő, akinek a bőrszíne most már minden bizonnyal olyan fehér, mint a vámpíroknak kedvenc sorozatában, a True Bloodban. „Mostanában már naptejet használok. Jó tanács.”
Mostanában Leightonhoz vezet az út, ha a napi szépségápolásról van szó.
Amikor a haja nedves, befonja vagy felköti, hogy legyen tartása. Ahelyett, hogy edzőterembe járna, egy hagyományos módszerre esküszik, hogyan formálja lábait és hogyan erősítse vádliát: „Valószínű túl sokat sétálok magas sarkúban. Nem viccelek!” – a tekintetéből látva, jobban szereti a természetes külsőt. - „És komolyan mondom, smink nélkül sokkal szebb vagyok.”
Nem volt ez mindig így. Tinédzserkorában, amikor meghallgatásokra járt, Leighton kifejlesztett egy sminket, ami a ’Blair-megszállottan-tökéletes-akar-lenni’ szindrómát súrolta.
Továbbá megemlíti, mennyire aggódik a szeme alatti táskák miatt, sőt azt is elmesélte, hogy bajusza van. „Megszólaltam, hogy ’Legyetek őszinték velem! Gyantára van szükségem? Komolyan?’” – felhúzza szemöldökét – És mindenki azt mondta, hogy ’Nem, nem, jó vagy így.”
A bizonytalansága ellenére elég önbizalmat tanúsított kezdő szerepeiben különböző sorozatokban stb. 2007-ben pedig megjelent Blair Waldorfként a Gossip Girlben.
„Büszke vagyok, arra, amit elértem. Nem érdekel, hogy az emberek miként skatulyáznak be. Ha azt mondják, színésznő vagyok, és hogy soha többé ne énekeljek, oké. Ha a zeném miatt ismernek, mivel nem nézik a sorozatom, vagy nem látták a filmjeim, az is oké. Azt csinálok az életemmel, amit akarok. – mondja Leighton – Saját magam valósítom meg.”
Összehúzza szemét, amely olyan sötét és élénk, mint egy duplahabos eszpresszó kávé.
Órákig tudna beszélni a kedvenc témájáról, a szerelemről. Huszonhárom éves, és sok mondanivalója van (egyik sem tartalmazza az állítólagos szexvideót, és azt a ribit, aki rajta van).
Először is, ott vannak azok az exek, akikre inkább nem is emlékszik. „Őszintén – vallja őszintén – eddig az összes pasimat utáltam.” Kivéve jelenlegi párját, Sebastian Stant, - azaz Carter Baizent - aki Chuck Bass legnagyobb ellenfelét játssza a Gossip Girlben. Hogy vajon jó barátnő-e vagy sem, azt nem tudhatom, „Nem tudom – mondja Leighton – nem ez életem célja.”
Egy dolog azonban biztos: a rossz kapcsolatok nagyon jó szerelmes dalokat keltettek életre, és kijelenthetjük, hogy a színésznőnek elég szívszaggató története van ahhoz, hogy egy egész lemezt elkészítsen. „Nagyon sok ihletem van, amit a saját ételemből merítek, mert ennek köszönhetem azt, amit tudok – mondja Leighton, aki együtt dolgozhatott az R&B-királlyal, Robin Thicke-kel a Somebody To Love c. debütáló dalán. Leighton szerint ez a dal olyan, mintha Gwen Stefani Kyle Minogue-gal találkozna. „Nem könnyű olyat találni, akit érdekelsz.”
„Kilábaltam már pár kapcsolatból… pár rossz kapcsolatból.” – folytatja. Vajon megtanulta a leckét? Kezeivel összekulcsolja térdével. „Nem akarok összejönni pasival, ha csak nem akarok vele maradni örökké. Akkor szép és jó, ha nem látom a végét, mert eddig mindig láttam.”
Karrierjét illetően, nem látunk semmiféle véget – legjobban a Gossip Girl-sorozat hajpántviselőjeként, cappuccino-ívójaként, pletykaterjesztőjeként, másokban-kárt-tevő és
Upper East Side-i királynőként, Blair Waldorfként ismerhetjük. A következő hónapokban Meester a tévéképernyőről a mozivászonra kerül, hiszen nemrégiben dolgozott a The Roomate (amiben egy pszichopata diákot játszik), a Date Night (partnere: Steve Carell) c. filmeken.
Aztán természetesen ott van a ravasz ’It-girl’-státusz is, ami miatt nem is oly rég Leighton meghívást kapott a Metropolitan Múzeum jelmezbáljára, ahol asztaltársainak szívességet tett. „Valaki említette, hogy ’(Leighton) épp a lemezét készíti’, aztán Kanye West megölelt, és pacsit is adott. – meséli a színésznő – Debby Harry is ott volt, aki megkérdezte, milyen zene lesz a lemezemen.”
Leighton kivár egy blaires hatásszünetet, majd megszólal, mint akit elhipnotizáltak: „ ’Nem tudom. Milyen zenét szeretnél?’ Ő az egyik példaképem. Azt akartam mondani, hogy ’pont olyan, mint a te zenéd!’
Leighton magában nevet. Személyesen olyan, mintha egy híresség alteregója lenne, egy kivétellel: mindkettőnek van sötét oldala. Leighton kimutatja furcsa humorával, mocskos szájával, - és különösen ezen az őszi napon - ruhával. Egy fekete selyem felsőt visel, a csuklóján egyetlenegy virág. Blair Waldorf biztos nem lenne oda érte.
„Talán egyszer szabadon engedné – mondja Leighton – a masnik és a hajpántjai tökéletesek. A harisnyáit mindig a kabátjához, a felsőjéhez, a sapkájához és a kesztyűjéhez illeszti, és ha leveszi a kalapot, a hajkoronája mindenhez tökéletesen passzol. Blair saját tökéletes világában él, amit nagyon szeretek.”
Leighton ebben a pillanatban már a lakókocsijában lévő széken támaszkodik, és következő fotósorozata miatt egy stylist alapozót ken a lábára. A külseje ellenére [ő egy ’It-girl’], nem egy ötvendolláros sajtos szendviccsel a szájában született. Tavaly mindenkit meglepett azzal, amikor bevallotta, hogy édesanyja, Constance Meester akkor adott életet lányának, amikor a texasi börtönben raboskodott. Bűne: a ’80-as évek elején nagy mennyiségű marijuanát csempészett ki Jamaicából. Társai: Leighton édesapja, Doug (akkor még csak az édesanyja barátja volt), és nagynénje, Judy, aki elszökött a börtönből és ő lett az egyetlen nőnemű körözött személy.
Egy hagyományos családról van – nem éppen.
Leighton, akinek két fiú testvére és egy mostohahúga van (a szülei később elváltak), vitába száll azzal, hogy a média mennyire kicsavarta a családjáról szóló történetet.
Az igazság az, hogy kórházban született, nem valami bár mögött, hiszen erről is lehetett hallani. Az igazság nem olyan figyelemfelkeltő: „Leighton Meester egy kórházban született!” – mondja, zárójelet írva a láthatatlan főcímre, majd hozzáteszi – És nem, a szüleim nem követtek el bűntényeket, amikor gyerek voltam. Ünnepeltük a Hálaadást, mindannyian az asztalnál! Ennél mi lehet normálisabb?”
Végül a család Marco Islandra költözött, egy floridai tengerparti kisvárosba. Itt töltötte Leighton a gyermekkorát csónakázással és úszással. Tizenegy éves volt, amikor New Yorkba ment modellkedni, és sikerült elsajátítania első szépségtippjét: ne menj a napra. „Sosem voltam tudatában, ha le voltam barnulva – meséli a színésznő, akinek a bőrszíne most már minden bizonnyal olyan fehér, mint a vámpíroknak kedvenc sorozatában, a True Bloodban. „Mostanában már naptejet használok. Jó tanács.”
Mostanában Leightonhoz vezet az út, ha a napi szépségápolásról van szó.
Amikor a haja nedves, befonja vagy felköti, hogy legyen tartása. Ahelyett, hogy edzőterembe járna, egy hagyományos módszerre esküszik, hogyan formálja lábait és hogyan erősítse vádliát: „Valószínű túl sokat sétálok magas sarkúban. Nem viccelek!” – a tekintetéből látva, jobban szereti a természetes külsőt. - „És komolyan mondom, smink nélkül sokkal szebb vagyok.”
Nem volt ez mindig így. Tinédzserkorában, amikor meghallgatásokra járt, Leighton kifejlesztett egy sminket, ami a ’Blair-megszállottan-tökéletes-akar-lenni’ szindrómát súrolta.
Továbbá megemlíti, mennyire aggódik a szeme alatti táskák miatt, sőt azt is elmesélte, hogy bajusza van. „Megszólaltam, hogy ’Legyetek őszinték velem! Gyantára van szükségem? Komolyan?’” – felhúzza szemöldökét – És mindenki azt mondta, hogy ’Nem, nem, jó vagy így.”
A bizonytalansága ellenére elég önbizalmat tanúsított kezdő szerepeiben különböző sorozatokban stb. 2007-ben pedig megjelent Blair Waldorfként a Gossip Girlben.
„Büszke vagyok, arra, amit elértem. Nem érdekel, hogy az emberek miként skatulyáznak be. Ha azt mondják, színésznő vagyok, és hogy soha többé ne énekeljek, oké. Ha a zeném miatt ismernek, mivel nem nézik a sorozatom, vagy nem látták a filmjeim, az is oké. Azt csinálok az életemmel, amit akarok. – mondja Leighton – Saját magam valósítom meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése