Interview Magazin

Nate Archibaldnak, akire szinte minden amerikai fiatal vonása jellemző, van egy szörnyű apja, de a családi örökség segítségével még mindig limóban utazik és divatos ruhákat hord.
Legutoljára azt tudhattuk meg, hogy Nate Archibald a Columbia-ra megy tovább, szakított Blair-rel a végzős bálon és ez után elutazott Európába előző barátnőjével, Vanessával. Nate Archibald valóságos ellenpéldájának egy rendkívül segítőkész édesapja és édesanyja van, aki az interjú közben segített beköltözni fiának az Ed Westwick-kel való közös lakásból az új kétszobás legénylakásba Manhattan pénzes részére.
Chace Crawford az eltelt pár évet kemény munkával töltötte, hogy az legyen ma, aki, idén pedig a texasi srác lemond arról, hogy nyugodt marad és szépen mosolyog: két filmben is felbukkan hamarosan, amikről reméli, hogy megmutatják, milyen komolyan veszi a szakmát. Tavasszal Joel Schumacher sötét thrillerjének szentelte el magát, melynek címe Twelve. A filmben egy elszegényedett tini drogdílert alakít, aki próbálja megfejteni unokatestvére halálát.
Végül a sok felfordulás után Crawford átvette Zac Efron szerepét a hamarosan készülő Footloose új verziójában, és így több lehetősége nyílik megmutatatnia elszántságát – és a breaktáncot – mint a rendszerint utcai jelenekben feltűnő Nate szerepében. Az örökké gazdag Nate Archibald hamarosan felnő – legalábbis úgy tűnik -, de Crawford-nak már benőtt a feje lágya. Szingli, a húszas évei elején jár, és már megvan a saját legénylakása.

Christopher Bollen: Hallottam, hogy épp most költözöl ki az Ed Westwick-kel való közös lakásból.
Chace Crawford: Igen, anyukám kisegít a bajból. Csinált egy kis tervet, szóval simán ment.

Bollen: Miért volt ilyen sürgős a költözés?
Crawford: Hát, két nap múlva 24 leszek, és úgy gondolom, már itt az ideje. Úgy értem, Kaliforniában egy kicsit egyedül voltam, de a legtöbbször voltak lakótársaim. Itt, New York-ban lettünk Ed-del lakótársak, mivel nem tudtuk, hogy a sorozat fog-e folytatódni. Ed soha nem lakott távol az otthonától, nem volt magára hagyva egy idegen országban. Megismerkedtünk és kitaláltuk, hogy anyagilag egy okos lépés lenne. És tényleg, a lustaságból való kiutat is jelentette.

Bollen: Ed-del más szokásaitok voltak? Jó lakótárs volt?

Crawford: Nem. Kompromisszum volt az egész. Néha beleestünk néhány testvéri vitákba. De tudod, mit? A közös lakásunkban a kupi amiatt az emberek miatt volt, akik be sem tették a lábukat. Mániákus vagyok a lakást és a tisztaságot illetően, de nem vagyok mindig a topon, szóval tartottam egy takarítónőt, aki kéthetente jött. A lakás eléggé tiszta volt, meg kell mondjam. Jó élményeink van Ed-del.

Bollen: Ed marad a közös lakásban?

Crawford: Nem tudom. Szerintem ez még függőben van. Talán lebont egy falat, átalakítja a lakást. Vagy felvesz egy lakberendezőt… (nevet)

Bollen: Hol van az új lakásod?

Crawford: A ’Financial District’ nevű környéken, Manhattanben.

Bollen: Nagyon jó lehet neked, mivel az nem olyan elterjedt környék. Ott nincsenek tele az utcák fiatalokkal és senki sem figyel.
Crawford: Hát nem, senki sem törődik a másikkal. Ott nincs semmi. Szeretem a csendet. És tudod, ott vannak a kereskedők, a bankárok és a kosztümös nők, akiket vonzónak találok.

Bollen: [nevet] Tényleg? Hűha. Szóval akkor anyukád a városba jött, hogy segítsen a költözésben. Texas-ban lakik, ugye?

Crawford: Igen, a hatalmas D-ből származunk!

Bollen: Dallas. Oh, istenem. És közel állsz a szüleidhez?
Crawford: Igen, nagyon. Fiatalok voltak, mikor megszülettem. Tudod, ez déli szokás. 21 vagy 22 évesek voltak. Apám éppen végzett az orvosival, amikor anyám terhes volt a húgommal. Szóval most is fiatalok még. Szinte minden nap beszélek apámmal. Múlt este elvittem anyukám szórakozni. Azt
mondta, hogy „meg akarom tudni, mi ez a hűhó”.

Bollen: Hova vitted?
Crawford: Hát, az egyik haveromé a Butter, és azt mondta, hogy vigyem el oda. Hívjam meg egy szép vacsorára. Évek óta nem jártam ott, de ismerte, mert a Butter benne volt a sorozatban. Azt mondta, hogy „oh, mutasd csak meg a Gossip Girl helyszíneit!”, én meg azt mondtam neki, hogy „oké, ha muszáj.” Ezután elvittem néhány klubba, ahová általában járunk.

Bollen: Hát, tovább nem fogok feltenni Gossip Girl-lel kapcsolatos kéréseket. Nyilvánvaló, hogy nagyon boldog vagy a sorozat sikere miatt. Szóval, mi lenne, ha valamilyen sokkolót mesélnél magadról, amit még soha nem mondtál el senkinek – még a barátaidnak sem…
De ha gondolod, akkor elmondhatsz valami szörnyűséget az egyik kollégádról. Bárcsak lenne egy igazán nagy titok valamelyikükről…
Crawford: Persze, persze. Ez vicces. Te vagy az első, aki egy interjú során ilyet kérdez tőlem. Elég fura. [nevet]

Bollen: Fogadni merek. De komolyan, ez elég fura, hogy idejöttél New Yorkba és pár hónap leforgása után a város egyik új szimbóluma vagy. A figyelmet tartod a legkülönösebbnek?
Crawford: Igen és nem. Amikor az utcákon forgatunk, akkor abszolút. Tudod, mielőtt elkezdtük ismét a munkát, a Twelve c. filmet fejeztem be, amit szintén New Yorkban forgattam. Elképesztő volt. Kicsit máshogy nézek ki, mint a sorozatban. Leadtam néhány kilót. Sápadt és ápolatlan voltam. Senki sem ismert fel. Ez egy eléggé visszafogott, akadály nélküli munka volt, amit Joel Schumacher rendezett. Nem sokat forgattunk a szabad ég alatt. Aztán visszatértem a sorozatba hétfőn, és annyira be voltam parázva az első nap. Aztán külső felvételeket készítettünk és háromszor nagyobb szenvedés volt. Természetesen, vége lesz néhány hét múlva, de ott voltak a lesifotósok, akik úgy repkedtek körülöttünk, mint a darazsak, teljesen udvariatlanul.

Bollen: Nem tudom, hogy tudsz ilyen jelenetekben színészkedni, eljátszani egy tök érzelmes pillanatot, amikor az emberek milliói feléd integetnek.
Crawford: Elég vicces. Vannak azok a jelenetek, amikor sétálunk és beszélgetünk (walk-and-talk) életről és halálról. Komoly dolgokról beszélgetsz, valaki szemébe nézel, de körülötted mindenhol állnak, totál mint egy cirkusz. Néha csak nevetek az egészen. De teljesen elveszi a figyelmed és az energiád. Annyira mentálisan lefáradtam, főleg a Twelve után, amikor inkognitóban voltam. Könnyebb volt figyelni. De visszatérve a Gossip Girl-be, olyan, mint egy középsuli. Ugyanazokkal az emberekkel találkozol, mint tavaly.

Bollen: Szerinted a cast többi tagja jól bánik a sikerrel? Van olyan, aki azt gondolja, hogy „húúha, nem észlelem, hogy én lennék minden amerikai tini álma, ez elég őrültség?”

Crawford: Mindenki remekül kezeli a dolgokat. Megemlítenék más sorozatokat is, de azokban nem szerepeltem, szóval nem tudom, hogy működik.

Bollen: Azt mondod, hogy tapasztaltál egy Shannen Doherty-90210 szitut a saját bőrödön?
Crawford: Semmi sokkoló sincs, amiről írni lehetne, szóval az újságok kitalálnak néhány dolgot, mint pl. „Blake és Leighton utálják egymást”, de az az igazság, hogy miután mindannyian végzünk, megkérdezzük, hogy „héé, mit csináltok ma? Menjünk el karaokezni!” Eléggé vérlázító. Csak le akarnak lőni. Kitalálják a felfogásod, és elveszted az uralmad felette. Meg kell tanulnod alkalmazkodni. De azt is gondolhatod, hogy nem ismernek. Néha meg azt, hogy ki akarod fejezni magad és azt akarod, hogy részt vegyél egy kihívásban. Eddig nem vettem észre, hogy egy ’újszerű’ srác lennék. De ez kétoldalú dolog, és biztos, nem állandó jellegű.
Ha ez az érzés felbosszant egy kicsit, akkor úgy vagyok vele, hogy ki szereti a nyüszítést? Nem fogok leülni és szitkozódni, mivel nem tehetem meg.

Bollen: Szóval senki sem kéri, hogy Perrier vízzel mossák meg a hajukat, mint ahogy Shannen Doherty tette?
Crawford: Igen, pontosan [nevet]. Tényleg ezt tette?

Bollen: Én ezt hallottam, de nem tudom. Talán nem igaz, de emlékszem, hogy gyerekként néztem a sorozatot és meghallottam és azt gondoltam, hogy Jézusom!
Crawford: Hát én Evian-t kértem.

Bollen: Neked meghatározott illatú fehér gyertyáid vannak, amiket folyamatosan meg kell gyújtani a lakókocsidban. És a lakókocsidban 22 foknak kell lennie.
Crawford: Pontosan. És a biztonsági őrök karjaiban visznek ki a kocsimból.

Bollen: Helyes. És néhány rajongó nem tudja, hogy a GG. walk-and-talk jelenetei közben embereken sétálsz.
Crawford: Mindig négyen vannak, és természetesen viselkednek. Remek munkát végeznek, szoktam adni egy kis borravalót.

Bollen: Nem kellett volna a lábaidnak New York betonjaihoz érnie. Nem tesz jót neked.
Crawford: Eléggé mérgező. Ki akarná megérinteni?

Bollen: [nevet] Elég nehéz lehet, mármint élni egy városban, ahol nem élheted teljesen szabadon az életed. Örülök, hogy sikerült találnod pár módot, hogy magadévá tedd New York-ot.
Crawford: Oh igen, őszintén szólva szeretek itt lenni. A minap beszélgettem pár ismerősömmel. Kérdezték tőlem, hogy „nem tervezhetsz semmilyen kirándulást, ugye?”, én meg azt válaszoltam, hogy „tudod, mit? Nem, tervezhetek, mivel nem tudom a beosztásom egy héttel előre. Van néhány szabadnapod, de nem mehetsz el. Elég zavaros. New York egy nagy játszótér. Van biciklim, és imádok a szabadban lenni. Főleg nyáron. A telet is szeretem, mivel déli srác vagyok, szóval szeretem a nedvességet. A város elég mozgalmas, de nézd, 24 leszek, szingli vagyok és imádom.

Bollen: Nézd, én nem sajnállak. Híres, fiatal és szingli vagy, New Yorkban élsz. Elég jól csinálod.
Crawford: [nevet] Nem rosszul.

Bollen: A sorozatban mind most érettségiztetek, ami tök jó, mivel már aggódni kezdtem, hogy harminc évesen is az ebédlő asztal körül látlak. Milyen lesz most a sorozat? Az egyetemi évek következnek?

Crawford: És az orvosi suli…

Bollen: Akkor ez hasonló lesz a Golden Girls-hez, ahol a szereplők még a nyugdíjas közösségben is együtt vannak…
Crawford: [nevet] Mindnyájan egyetemre megyünk, közel egymáshoz! Nem, ez tök jó. Vagyis, istenem, ha középsuliban lennénk még egy évet, elég fura lenne. Mindenki tökre örül emiatt, mivel egy új dolog kezdődik. És én elégettem a magánsulis egyenruhám. Nagyszerű volt. Mindnyájan elégettük!

Bollen: Komolyan?

Crawford: Nem, csak vicceltem. De ez volt a fő dolog, aminek örültünk. Többet nem kell felvennünk azokat az egyenruhákat! De a sorozat mindig érettebb lesz, mint egy középiskolai közeg. Most kicsit továbbhaladunk és még kidolgozottabb lesz a történet.

Bollen: Nate a Columbiára megy. De te igazából a Pepperdine-re jártál, Malibuban.
Crawford: Másfél évig. Csodás volt. Elég nehéz elhinni, hogy ott van a suli a tengerpart mellett.

Bollen: Színészkedtél már ez előtt? Sok színész azt mondja, hogy „amikor gyerek voltam, tudtam, hogy színész akarok lenni.”

Crawford: Én híres akartam lenni.

Bollen: Helyes. „Tudtam, hogy az a végzetem, hogy színész legyek, mert játszottunk a húgommal, felöltözködtünk és színdarabokat mutattunk be.” De minden gyerek ezt csinálja.
Crawford: [nevet] Pontosan. „Négy éves koromban volt egy színpadom.” De tudod, szerintem azért van egy kis előnyöm más emberekkel szemben, mert eléggé cinikus volt a hozzáállásom, egy realista kételkedő és körültekintő voltam. A kisebb ügynökségek elküldtek pár helyre, és én azt gondoltam, hogy jézusom, az emberek kilencven százaléka tényleg nem próbálja elsajátítani ezt a szakmát. Bejutottam néhány komolyabb helyre, aztán ekkor következett néhány siker, persze egy év után. Emlékszem, hogy kis időre visszamentem suliba és frusztrált voltam, nehezek voltak az órák, ingáztam oda vissza, próbáltam elmenni a meghallgatásokra. Aztán az apám megkérdezte, hogy hogy vagyok, én meg válaszoltam, hogy „Figyelj, őszintének kell lennem veled, apa. Szükségem van valamire. Nem bírom ezt tovább”, mire azt felelte, hogy „akkor fejezd be az iskolát”, én meg „várj, tessék?”, mire az volt a válasza, hogy „Chace, tedd meg, fiam. Csak menj!”. Magabiztos volt. Nem értem, hogy tudják ezt az emberek megtenni egyéb segítség nélkül.

Bollen: Mert sok szeretetet vesz igénybe, hogy elmond valakinek, hogy talán ne a legbiztonságosabb dologba kezdj, ami azt jelenti, hogy megszerzed a főiskolai diplomád. Őszinte bizalmat és hitet igényel, hogy valaki azt merje kijelenteni, hogy „Oké, csak menj, és kövesd az álmaid.”
Crawford: Igen, aztán sok visszajelzést kaptam és végül sikerült egy szerepet megkapnom a Testvériség c. filmben még 2006-ban.

Bollen: Várj, az egyik este nem tudtam aludni és bekapcsoltam a tévét, és megláttam az első filmed (A megrendezett halál, 2006), ahol apád elrabolt anyádtól és elvitt a Karib-szigetekre.
Crawford: Ó, istenem, te a Lifetime csatornára kapcsoltál!

Bollen: Nem, egy átlagos csatorna volt. De a legjobb cselekmény!

Crawford: Ja, a férfiak ördögiek.

Bollen: Nem értettem, hogy apád mért tettette, hogy meghaltál, és hogy miért szökött el veled egy szigetre. Nem szerette az anyád?
Crawford: Gondolkodom. Ó, istenem. A színésznő, aki az anyámat játszotta 36 volt, sokat dohányzott. Még mindig. Gabrella Anwarnak hívják, szerepel a Burn Notice-ban, és még mindig jóban vagyunk. Az hittem, majd azt hiszik, vonzódom hozzá, főleg mikor rám talán, mivel nem tudom, hogy ő az anyám.

Bollen: Igen. Pont erre vártam, hogy majd rámozdulsz abban a jelenetben, amikor együtt vagytok a csónakban, és majd azt kéri tőled, hogy vidd el, valamilyen kihalt helyre. Folyamatosan gondolkodtam. Hölgyem, 16 éves, jobban tennéd, ha elmondanád neki, hogy az anyja vagy, mielőtt lesmárol.
Crawford: Jobb film is lehetett volna. [nevet] De igen, elég kínos, hogy láttad.

Bollen: Szóval a Twelve-ben, amiben egy drogdílert játszol, fontos volt, hogy Nate Arcbibald karakterétől különbözzön?
Crawford: …. a gazdag, középiskolás Upper East Side-i kölyök. Komolyan. Felnézek Joel-ra. Ő egy művész. És olyan látványa van, hogy tökre lenyugtat. Nyilván, ennek a szerepnek van egy kis kockázata, mivel annyira magabiztos voltam, amikor a forgatásokon valahogy sugározta az energiát. Joel egy isten.

Bollen: De fontos, hogy kockáztass a szerepeiddel, mert könnyű beragadni egy skatulyába.
Crawford: Ezért jó, hogy elkészítettük most a fotósorozatot. Jó feldobni a dolgokat. Már csináltam ezt korábban és mindig ugyanazt akarták, ugyanazt a külsőt, és én azt gondolnám, hogy ez a dolog nem erről szól. Ugyanerről szólnak a filmes szerepek is. Reálisan kell látnod magad a hatásköröd illetően. Ránézek az öregekre és azon gondolkodom, milyen döntéseket hoztak. Tudnod kell, hol a határ, és hogy mit kockáztathatsz és hogy mi az a dolog, ami már nem tetszik a nézőknek. A magán életemben is így gondolkodom. Nincs Twitterem, MySpace-em, sem Facebookom. Meg akarok maradni magamnak. Nem akarok ott lenni. Ebben a helyzetben tudnom kell kontrollálni a dolgokat.

Bollen: A következő filmed a Footloose lesz. Táncoltál már korábban?

Crawford: Egyáltalán nem táncoltam. [nevet]

Bollen: Veszel táncórákat? El sem tudom képzelni, hogy lehet úgy táncolni, ha nem is tudsz.
Crawford: Olyan, mintha meztelen lennél egy színpadon. De tudod, mit fogok mondani, magabiztos vagyok, mert tudom, van ritmusérzékem – és sportolok is. Tudom, hogy tudok táncolni, és gyorsan tanulok. Jobban szeretem utánozni a lépéseket, mint mikor megmondják, mit csinálj. Szóval, ha a táncórám van, megmondom az edzőmnek, hogy „csak csináld és megértem.”. Így dolgozunk együtt. Magánórákat veszek és elég hihetetlen az egész.

Bollen: Akkor ez egy elég intenzív edzés?! Remek formában leszek.
Crawford: Sokkal hajlékonyabb leszek. Ez konkrétan nem egy táncóra, hanem nagyon sok mozgási gyakorlat. Van kickbox, Muay Thai. És megtanulom a breaktánc alapjait.

Bollen: Akkor jó, hogy a Footloose nem csak a táncról szól. Van egy jó üzenete. Egy nyomasztó várossal küzdesz, ami nem engedi az embereknek, hogy kifejezzék magukat. Ez nem egy olyan üzenet, ami a táncjelenetek nélkül nem működnek.
Crawford: Igen, örülök, hogy ezt mondod. Az emberek folyton a táncról és a zenéről kérdeznek. De tudod, Susannah Grant-ot Oscar-jelölt volt 2000-ben. Ő egybefűzte a történetet. Ez egy musical sok énekkel, de az film üzenete eszembe juttatja az otthonom, mivel tudom, hogy épülnek a hatalmas stadionok. Határozottan sokat jelent nekem.