Attól a pillanattól kezdve, hogy Taylor Momsen felállt az Annex színpadára (egy kicsi New York-i rockos jellegű klub, ahol jellemzően kevésbé ismert bandák lépnek fel, mint pl. a What Would Jesus Drive és a Blood Feathers), nyilvánvalóvá vált, hogy a tizenhat éves színésznő énekesnővé vált, és az új szerepben nagyon otthonosan érzi magát.
Egy apró fehér ruhában magabiztosan fellép a színpadra, „morogni” kezd a mikrofonba, méghozzá elég hozzáértően.
Két nappal később, amikor Tayler megvitatja a Teen Vouge-gal a „nagyon más” életét, a vidámsága még mindig sugárzó: „Mindig zenélni akartam” – magyarázza. „Szó szerint dallamokat dudorásztam, mikor még nem is beszéltem.”
TEEN VOGUE: Úgy tűnt, nagyon otthonosan érezted magad a tömeg előtt pár nappal ezelőtt. Igaz, hogy sosem léptél fel élőben ez előtt?
TAYLOR MOMSEN: Játszottam már színpadon, amikor másodikos voltam. De a családom minden tagja szombat estkénként zenélt és táncolt a pincében. A testvéremmel alakítottunk egy bandát, amit „Pink Boa”-nak neveztünk el. Rövid tüllszoknyát és maszkokat hordtunk. Én énekeltem és gitároztam, ő pedig dobolt. Mindketten ismertük a “Seven Nation Army” és az “I Love Rock ‘n’ Roll című számokat.
TV: És több mint tíz éve színészkedsz – valószínűleg, ez is segít.
TM: Igen, szinte kamerák előtt nőttem fel: két éves voltam, amikor modellkedni kezdtem. Soha nem kényszerítettek rá, de nem is választottam volna örökre. Ezért jelent számomra mást a zene – kiskorom óta tudom, hogy ezzel akarok foglalkozni.
TV: Ez azt jelenti, hogy a Gossip Girl után abbahagyod a színészkedést?
TM: Őrültség lenne, ha teljesen megválnék a színészkedéstől. Szeretek szerepelni a sorozatban, remélem, még egy pár évig folytatódni fog. De ami a jövőt illető, fogalmam sincs. Most egy biztos ponton állok, ahol nem a hírnévért és a pénzért csinálom azt, amit.
TV: Felvetted szinte az egész albumod, mielőtt szerződést kötöttél az Interscope-pal, ahol sok híres színésznő szintén le van szerződtetve.
Fontosnak tartottad, hogy teljesen magad add a lemez elkészítésében?
TM: Nagyon nyilvánvaló, hogy tekintenek rám az emberek: „oh, csinos szőke lány, a pop illik hozzá.” De én soha nem tennék olyat ebben a szakmában, ami nem engem tükröz. Úgy érezném, mintha átverném saját magam. Úgy akarom megcsinálni, hogy utána azt mondhassam, hogy „ilyen vagyok, vagy tetszik, vagy nem.”
TV: Mesélj nekünk arról, milyen egy dalkészítés!
TM: Egyszerűen van egy ötlet, egy érzelem… és leírok bármit, ami az eszembe jut. A dalszövegeimet úgy írom, mint a naplóm. Az életem minden részletét hallhatjátok. Még most is tanulok gitározni, úgyhogy van egy segítőm, akivel együtt írom a dalokat – tudom, mit akarok, de fizikailag nem tudom létrehozni… szóval jó, hogy van mellettem valaki, aki értelmezni tud. A saját stílusom rocknak nevezem egy kis pop-os beütéssel. A Beatles-en, a Blondie-n, és Joan Jetten nőttem fel, illetve a Nirvana-t is imádom.
TV: Nemrégiben abbahagytad a középiskolát… két évvel hamarabb, mint ahogy kellett volna. Örültél, hogy megszabadulsz a sulitól?
TM: Elég unalmasnak tartottam. Én egy művész vagyok; nem fogom használni a trigonometriát. Most online veszek órákat és majd nyelvekre akarok szakosodni.
TV: Nem érdekel egy átlagos egyetemi élet? Beíratkozni az egyetemre, kollégiumban lakni…
TM: A legtöbb ember az egyetemen ismeri meg jobban önmagát… én úgy érzem, jó úton járok. Én már független vagyok.
TV: Sokan nagyon jó barátokra tesznek szert…
TM: Nem nagyon bízom meg az emberekben. Kb. kettő emberhez állok közel.
TV: Ez a „mellékhatása” a hírnévnek?
TM: Mindig is ilyen voltam. Az emberek mindig félreértik, amit mondok: azt hiszik, hogy undok vagyok, amikor valójában csak fontoskodom. A legtöbb barátom idősebb nálam.
Elég felnőttes életet élek: két különböző munkám van, turnézom. Mit csináljak, lógjak a középsulis gyerekekkel? Azt sem tudom, mikről beszélnek – elég kicsinyesnek tűnik.
TV: A szüleid elégedettek veled?
TM: Annak kell lenniük. Megbízható vagyok. Nem tartozom az őrült tinik közé. A szüleim megbíznak bennem.
TV: Az idősebb barátaid miatt is megbíznak benned?
TM: Most nem járok senkivel, de sok kapcsolatom volt már. A szüleim tudják, hogy nem fogok egy tizenhat évessel összejönni. A fiúk később érnek, mint a lányok. Túl nagy falat lennék egy korombeli srácnak.
TV: Majdnem te kaptad meg Hannah Montana szerepét. Túltetted már magad, hogy nem sikerült megszerezned a szerepet?
TM: Szerintem ez egy óriási lehetőség Miley számára… de igen, azt hiszem, már túl vagyok rajta. Ha megkaptam volna a szerepet, egy teljesen más sorozat lett volna. Nem illett volna hozzám.
TV: Nehéz téged elképzelni, hogy meg vagy elégedve a Disney-vel.
TM: Amikor kilenc éves voltam, minden tökéletes volt. De nem tudtam volna elfogadni, hogy nem írhatok saját dalokat. Nem akarom elveszíteni a művészethez való érzékem. Nagyon sok előadó „megcsinált” és „mű” manapság.
TV: A külsőd is nagyon rock ’n’ roll-os.
TM: Hosszú és szép hajam volt, de nem illett hozzám. Csinos vagyok, de nem vagyok egy cicababa. Megnéztem néhány képet Joan Jettről és azt mondtam, hogy „csináld ezt a hajammal”. A szekrényemben is nagy változások történtek, és az emberek meg is döbbentek. De nem én voltam az, ami megváltozott… csak elhatároztam, hogy ezen túl önmagam leszek. Saját magam készítem a sminkem, a hajam, és úgy öltözöm, ahogy nekem tetszik… és így sokkal jobb.
TV: Akkor ez nem csak egy újabb szerep? Akkor sem játszol, amikor a színpadon vagy?
TM: Dehogyis. Én vagyok a szerep.
Egy apró fehér ruhában magabiztosan fellép a színpadra, „morogni” kezd a mikrofonba, méghozzá elég hozzáértően.
Két nappal később, amikor Tayler megvitatja a Teen Vouge-gal a „nagyon más” életét, a vidámsága még mindig sugárzó: „Mindig zenélni akartam” – magyarázza. „Szó szerint dallamokat dudorásztam, mikor még nem is beszéltem.”
TEEN VOGUE: Úgy tűnt, nagyon otthonosan érezted magad a tömeg előtt pár nappal ezelőtt. Igaz, hogy sosem léptél fel élőben ez előtt?
TAYLOR MOMSEN: Játszottam már színpadon, amikor másodikos voltam. De a családom minden tagja szombat estkénként zenélt és táncolt a pincében. A testvéremmel alakítottunk egy bandát, amit „Pink Boa”-nak neveztünk el. Rövid tüllszoknyát és maszkokat hordtunk. Én énekeltem és gitároztam, ő pedig dobolt. Mindketten ismertük a “Seven Nation Army” és az “I Love Rock ‘n’ Roll című számokat.
TV: És több mint tíz éve színészkedsz – valószínűleg, ez is segít.
TM: Igen, szinte kamerák előtt nőttem fel: két éves voltam, amikor modellkedni kezdtem. Soha nem kényszerítettek rá, de nem is választottam volna örökre. Ezért jelent számomra mást a zene – kiskorom óta tudom, hogy ezzel akarok foglalkozni.
TV: Ez azt jelenti, hogy a Gossip Girl után abbahagyod a színészkedést?
TM: Őrültség lenne, ha teljesen megválnék a színészkedéstől. Szeretek szerepelni a sorozatban, remélem, még egy pár évig folytatódni fog. De ami a jövőt illető, fogalmam sincs. Most egy biztos ponton állok, ahol nem a hírnévért és a pénzért csinálom azt, amit.
TV: Felvetted szinte az egész albumod, mielőtt szerződést kötöttél az Interscope-pal, ahol sok híres színésznő szintén le van szerződtetve.
Fontosnak tartottad, hogy teljesen magad add a lemez elkészítésében?
TM: Nagyon nyilvánvaló, hogy tekintenek rám az emberek: „oh, csinos szőke lány, a pop illik hozzá.” De én soha nem tennék olyat ebben a szakmában, ami nem engem tükröz. Úgy érezném, mintha átverném saját magam. Úgy akarom megcsinálni, hogy utána azt mondhassam, hogy „ilyen vagyok, vagy tetszik, vagy nem.”
TV: Mesélj nekünk arról, milyen egy dalkészítés!
TM: Egyszerűen van egy ötlet, egy érzelem… és leírok bármit, ami az eszembe jut. A dalszövegeimet úgy írom, mint a naplóm. Az életem minden részletét hallhatjátok. Még most is tanulok gitározni, úgyhogy van egy segítőm, akivel együtt írom a dalokat – tudom, mit akarok, de fizikailag nem tudom létrehozni… szóval jó, hogy van mellettem valaki, aki értelmezni tud. A saját stílusom rocknak nevezem egy kis pop-os beütéssel. A Beatles-en, a Blondie-n, és Joan Jetten nőttem fel, illetve a Nirvana-t is imádom.
TV: Nemrégiben abbahagytad a középiskolát… két évvel hamarabb, mint ahogy kellett volna. Örültél, hogy megszabadulsz a sulitól?
TM: Elég unalmasnak tartottam. Én egy művész vagyok; nem fogom használni a trigonometriát. Most online veszek órákat és majd nyelvekre akarok szakosodni.
TV: Nem érdekel egy átlagos egyetemi élet? Beíratkozni az egyetemre, kollégiumban lakni…
TM: A legtöbb ember az egyetemen ismeri meg jobban önmagát… én úgy érzem, jó úton járok. Én már független vagyok.
TV: Sokan nagyon jó barátokra tesznek szert…
TM: Nem nagyon bízom meg az emberekben. Kb. kettő emberhez állok közel.
TV: Ez a „mellékhatása” a hírnévnek?
TM: Mindig is ilyen voltam. Az emberek mindig félreértik, amit mondok: azt hiszik, hogy undok vagyok, amikor valójában csak fontoskodom. A legtöbb barátom idősebb nálam.
Elég felnőttes életet élek: két különböző munkám van, turnézom. Mit csináljak, lógjak a középsulis gyerekekkel? Azt sem tudom, mikről beszélnek – elég kicsinyesnek tűnik.
TV: A szüleid elégedettek veled?
TM: Annak kell lenniük. Megbízható vagyok. Nem tartozom az őrült tinik közé. A szüleim megbíznak bennem.
TV: Az idősebb barátaid miatt is megbíznak benned?
TM: Most nem járok senkivel, de sok kapcsolatom volt már. A szüleim tudják, hogy nem fogok egy tizenhat évessel összejönni. A fiúk később érnek, mint a lányok. Túl nagy falat lennék egy korombeli srácnak.
TV: Majdnem te kaptad meg Hannah Montana szerepét. Túltetted már magad, hogy nem sikerült megszerezned a szerepet?
TM: Szerintem ez egy óriási lehetőség Miley számára… de igen, azt hiszem, már túl vagyok rajta. Ha megkaptam volna a szerepet, egy teljesen más sorozat lett volna. Nem illett volna hozzám.
TV: Nehéz téged elképzelni, hogy meg vagy elégedve a Disney-vel.
TM: Amikor kilenc éves voltam, minden tökéletes volt. De nem tudtam volna elfogadni, hogy nem írhatok saját dalokat. Nem akarom elveszíteni a művészethez való érzékem. Nagyon sok előadó „megcsinált” és „mű” manapság.
TV: A külsőd is nagyon rock ’n’ roll-os.
TM: Hosszú és szép hajam volt, de nem illett hozzám. Csinos vagyok, de nem vagyok egy cicababa. Megnéztem néhány képet Joan Jettről és azt mondtam, hogy „csináld ezt a hajammal”. A szekrényemben is nagy változások történtek, és az emberek meg is döbbentek. De nem én voltam az, ami megváltozott… csak elhatároztam, hogy ezen túl önmagam leszek. Saját magam készítem a sminkem, a hajam, és úgy öltözöm, ahogy nekem tetszik… és így sokkal jobb.
TV: Akkor ez nem csak egy újabb szerep? Akkor sem játszol, amikor a színpadon vagy?
TM: Dehogyis. Én vagyok a szerep.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése